Különösebb mélázgatás nélkül döntöttünk úgy, hogy belevágunk. Voltak korábbi terveink Vlagyivosztokig, Yakutszkig, a Bajkáli tóig – sorra nem jöttek össze.

Az idei Bamako lesz ezekért a kárpótlás.

Különösebben nem üzenünk semmit, el akarunk menni odáig és vissza. Mások is megtették, nekünk is összejöhet. Minden jel arra mutat, hogy jó kaland lesz. Sokan megkérdezték már, hogy miért megyünk, de ennél többet nem nagyon tudtunk mondani.

Nem verseny vagy bizonyítani akarás, nem is menekülés, nem is belső útkeresés. Kicsike kihívás és valamivel több kíváncsi érdeklődés a kozmetikázatlan, természetes másság iránt, amiből másutt egyre kevesebb van. Talán ezért Afrika.

Autóval megyünk, mert szeretünk vezetni; csapatban, mert szeretjük a jó társaságot és a barátságos embereket.

Inkább utazók vagyunk, mint kalandorok, még kevésbé turisták. Keveset tervezünk és nincsenek várakozásaink. Nem akarunk minden útba eső várost, múzeumot, parkot, kígyót-békát és varacskos disznót megnézni. Csak annyit, amennyi éppen jólesik.

Ha mégis egy mondatban meg kellene válaszolni a „miért megyünk" kérdést, akkor a válasz a következõ: saját szemünkkel látni, felfedezni a világot. Kezdetnek (folytatásnak) Afrikát.

A túra főszereplője a velünk egyidős, 34 éves Dácsiánk, amit igyekeztünk méltóságában minél kevesebbet bosszantani. Dénes érdeme, hogy radikális beavatkozások nélkül hozza ifjúkori formáját. Bízunk benne, hogy ezért cserébe haza is hoz minket.

Neked pedig, kedves Olvasó, köszönjük, hogy időnként rápillantasz erre az oldalra. Ez azt jelenti, hogy nem vagyunk közömbösek a számodra. És ez nekünk – különösen távolabbról – nagyon sokat jelent.